Malom-köz
 
 
Ezért hívják Malom-köznek az iskolasarok és a Sörszalon közti útszakaszt:
Ez a név akár vízügyi szempontból nézve is egy nagyon érdekes műtárgy emlékét őrzi. Nevében őrzi, hogy valamikor ott egy malom volt. Hol is volt az a malom és hogyan is működhetett? A helyét az 1884-ben készült térkép alapján nagyon pontosan ki lehet jelölni. Megközelítőleg ma egy kis épület áll a helyén a régi „Daisy” udvarán és ezen épület és a TSz telephelyi kovácsműhely közti részen folyhatott a malmot működtető víz, foroghatott a vizikerék. Ennél sokkal érdekesebb, hogy hogyan került oda a működtető víz. Erre utaltam az írás elején, hogy ez még vízügyi szempontból is nagyon érdekes. Nézzük meg a mellékelt térképet. Valahol – persze ez ma is bemérhető lenne – a Szent László vizet keresztező bánya út felett elterelték a Szent László vízét. Egy külön kanálist ástak szinte hihetetlen, de gépek még akkor nem lévén kézi erővel. Ebbe az új árokba csatlakozott Csordakút felől egy víz árok majd már később Csabdin a Kígyós felől folyó víz árok. Ezeket a vizeket vezette a malomhoz a kanális magasabban, mint a Tó-fenék szintje, függetlenül a Szent László-víz eredeti folyásától. A térképen (a képre kattintással, új lapon nagyobb méretben is megnézhető) látható, hogy hol lett elterelve és hol tért vissza ez a víz az eredeti Szent László patakba. A malom nem a kanászház mögötti "zúgó"-nak nevezett részen volt!
Idősebbek még emlékeznek a Száraz-kanális névre mely az elterelt, de a már nem használt nyomvonalra utal.

 

 

Ezen az 1884-ben készült térképen végigkövethető a nyomvonal. Kékkel az eredeti Szent László-víz. Pirossal a malom miatt ásott kanális. Zölddel pedig az elterelés helye és a malom helye. A pirossal jelzett nyomvonal magasabban helyezkedik el, mint az eredeti Szent László-víz. Jobb gombbal új lapon megnyítva jól látható minden. További érdekesség, hogy az eredeti Szent László víz nyomvonala megegyezik a maival, de a mai híd helyén nem jelez hidat - talán csak egy kiszélesített, kövezett gázló volt, míg a malomhoz vezető kanálison viszont van híd.
 
 
Az 1869-1887 közti III. katonai felmérés térképe. Itt is látszik az elterelt Szent László-víz és látszik a Malom-közi malom jele.
 
 
Itt volt a malom a kovácsműhely helyén volt a felülcsapott vízikerék.
 

Egy távolabbi kép a könnyebb beazonosíthatóság véget.
 
 
Piros színnel a kanális nyomvonala. Ennyivel magasabban lett vezetve a víz a kanálisban, hogy legyen esése a malom vizikerekének a működtetéséhez.
 

 

 

 

 


 ugrás a lap tetejére